PDF letöltése
Vissza a történetek listájához

离家进城的那一天 A nap, amikor a városba költöztem

Írta Lesley Koyi, Ursula Nafula

Ilusztrálta Brian Wambi

Fordította Vicky Liu

Felolvassa Zhuo Sun

Nyelv kínai

Szint 3. szint

A teljes szöveg felolvasása

Felolvasás sebessége

Autoplay történet


在我生活的村庄里,有一个小小的大巴车站。大巴车站虽然小,但是人来车往,非常热闹,地上常常堆满了装载的货物,售票员叫喊着大巴车开往的方向。

A falum kis buszmegállója tele volt emberekkel és zsúfolt buszokkal. A földön még rengeteg csomag volt, amit be kellett pakolni. A sofőrök a buszuk úti céljának nevét kiabálták.


我听到售票员喊“进城啦!进城啦!往西去!”这就是我要乘坐的大巴车。

“A városba! A városba! Nyugat felé!” - kiáltotta egyikük. Ez volt az a busz, amit el kellett érnem.


进城的大巴车几乎坐满了,但是人们还是不停地往里面挤。一些人把行李放在车顶,还有一些人把行李放在车厢里的架子上。

A városba tartó busz már majdnem tele volt, de még sok ember próbált felszállni rá. Néhányan a busz aljába, mások pedig a csomagtartóra tették a táskáikat.


刚上车的乘客们紧紧地抓着他们的车票,在拥挤的车厢里寻找座位,带着小孩的妇女们都坐得舒舒服服的。

Sok új utas szorongatta jegyét, miközben helyet kerestek maguknak. Kisgyermekes anyukák próbáltak kényelmesen elhelyezkedni a hosszú út előtt.


我挤到了窗边的一个座位里。旁边的乘客紧紧地抓着一个绿色的塑料包裹。他穿着破旧的凉鞋和外套,看起来很紧张。

Benyomtam magam egy ablak melletti ülésre. A mellettem ülő férfi egy zöld műanyag szatyrot szorongatott. Régi szandált és kopott kabátot viselt, idegesnek tűnt.


我朝窗外看去,这才意识到,我正在离开我长大的村庄,我要进城了!

Amikor kinéztem az ablakon, akkor értettem meg, hogy elhagyom a falut, ahol felnőttem. A nagyvárosba megyek.


货物都装载完了,乘客们都坐好了。小商贩们还在努力地挤到车厢里,向乘客们大声叫卖着货物。他们的话听起来怪好笑的。

Mindenki beszállt és elfoglalta helyét. A buszra árusok nyomakodtak fel, hogy áruikat eladják az utasoknak. Mindegyik az árujának a nevét kiabálta. Nagyon viccesen hangoztak nekem ezek a szavak.


有一些乘客买了饮料,还有一些乘客买了零食,正准备拆开来吃。像我一样没有钱的人只能看着。

Néhány utas italt, mások édességet vettek és elkezdtek enni. Azok, akiknek nem volt pénzük, mint például én, csak nézték őket.


大巴车滴滴叫了两声,要开了,小商贩的活动戛然而止。售票员喊着,赶他们下车。

Az árusításnak akkor lett vége, amikor a busz dudálni kezdett. Ezzel jelezte a sofőr, hogy készen állunk az indulásra. Rákiáltott az árusokra, hogy szálljanak le.


小商贩们推推搡搡下了车。一些人还在忙着找零钱,还有一些人赖着想最后再做点生意。

Az árusok egymást összenyomva szálltak le a buszról. Néhányan éppen a visszajárót adták oda az utasoknak, mások még az utolsó pillanatban is próbáltak eladni valamit.


大巴车缓缓离开了车站,我看着窗外,不知道今后会不会有机会回来了。

Ahogy a busz elhagyta a buszmegállót, kibámultam az ablakon. Azon tűnődtem, hogy vajon visszajövök-e még a falumba.


旅程渐渐展开,车厢里慢慢热了起来,我闭上眼睛,想小睡一会儿。

Miközben utaztunk, egyre melegebb lett a buszon. Becsuktam a szememet és abban reménykedtem, hogy el tudok majd aludni.


但我的思绪却飞回了家。我的妈妈安全吗?我的兔子会卖了赚钱吗?我的弟弟会帮着给小树苗浇水吗?

Álmomban visszatértem az otthonomba. Vajon anyukám biztonságban lesz? A nyulaim hoznak pénzt a házhoz? Az öcsém meg fogja locsolni a fáimat?


在路上,我努力记住我叔叔在城市里的地址。我迷迷糊糊地说着地址,沉沉地睡去。

Útközben próbáltam megtanulni a hely nevét, ahol a nagybátyám élt a városban. Még álmomban is ezt motyogtam.


过了九个小时,我被售票员的叫喊声吵醒了,他在喊乘客坐车回村庄。我一把抓住我的包,跳下了车。

Kilenc óra múlva nagy csörömpölésre ébredtem, és arra, hogy hívják az utasokat, akik a falumba mennek vissza. Megfogtam a kis táskámat, és leugrottam a buszról.


回程的大巴车很快就坐满了,不久就要开回东边的村庄去了。对我来说,现在最重要的事情就是找到我叔叔的家。

A busz hamar megtelt újra. Hamarosan visszamegy keletre. A legfontosabb dolog számomra most az, hogy megtaláljam a nagybátyám házát.


Írta: Lesley Koyi, Ursula Nafula
Ilusztrálta: Brian Wambi
Fordította: Vicky Liu
Felolvassa: Zhuo Sun
Nyelv: kínai
Szint: 3. szint
Forrás: The day I left home for the city az African Storybook
Creative Commons License
Ez a mű a Creative Commons Nevezd meg! 4.0 Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
Opciók
Vissza a történetek listájához PDF letöltése