Noong unang panahon, magkaibigan sina Inahin at Agila. Mapayapa silang nanirahan kasama ang ibang mga ibon. Walang nakalilipad sa kanila.
Egyszer régen a tyúk és a sas barátok voltak. Békében éltek együtt a többi madárral. Egyikük sem tudott repülni.
Isang araw, nagkaroon ng tagtuyot sa nayon. Kinailangang maglakad ng malayo ni Agila. Bumalik na sobrang pagod si Agila. “Siguro naman mayroong mas madaling paraan para maglakbay,” sabi ni Agila.
Egy nap éhínség tört ki a földön. A sasnak sokáig kellett mennie, hogy élelmet találjon. Nagyon fáradtan tért vissza. “Biztos, hogy egyszerűbben is lehet utazni!” - mondta a sas.
Matapos makatulog ng mahimbing noong gabi, nagkaroon ng magandang ideya si Inahin. Nagsimula siyang mag-ipon ng mga nalaglag na pakpak sa kanilang mga kaibigang ibon. “Tahiin natin ang mga ito sa ibabaw ng mga pakpak natin,” sabi niya. “Marahil siguro ay mapapadali nito ang paglalakbay natin.”
Másnap a tyúknak csodálatos ötlete támadt. Összegyűjtötte a madár barátainak lehullott tollait. “Varrjuk rá ezeket a tollakat a saját tollainkra” - mondta - “Talán így könnyebben tudunk majd utazni.”
Tanging si Agila lang ang may karayom sa kanilang nayon, kaya nauna siyang manahi. Naghabi siya ng napakagandang pares ng mga pakpak at lumipad sa taas ni Inahin. Hiniram ni Inahin ang karayom ngunit agad siyang napagod sa pananahi. Iniwan niya ang karayom sa paminggalan at nagtungo sa kusina para maghain ng pagkain para sa kanyang mga anak.
Az egész faluban csak a sasnál volt tű, ezért ő kezdett el először varrni. Gyönyörű szárnyakat készített magának, és a tyúk fölé repült. A tyúk kölcsönkérte a tűt, de hamar belefáradt a varrásba. A szekrényen hagyta a varróeszközt és a konyhába ment, hogy ételt készítsen gyermekeinek.
Ngunit nakita ng ibang mga ibon na lumipad palayo si Agila. Nakiusap sila kay Inahin na ipahiram sa kanila ang karayom para makapaghabi rin sila ng sarili nilang mga pakpak. ‘Di naglaon ay nagsisiliparan na rin sa langit ang ibang mga ibon.
Minden madár látta, hogy milyen szépen repül a sas. Kölcsönkérték a tűt a tyúktól, hogy ők is szárnyakat készíthessenek maguknak. Hamarosan az ég tele lett repülő madarakkal.
Wala si Inahin nang ibinalik ng huling ibon ang hiram na karayom. Kinuha ng mga anak niya ang karayom at pinaglaruan ito. Nang magsawa sila sa paglalaro, iniwan nila ang karayom sa buhangin.
Amikor az utolsó madár visszavitte a tűt, a tyúk éppen nem volt otthon. A gyerekei vették át a varrótűt és játszani kezdtek vele. Amikor elfáradtak a homokban hagyták.
Bumalik si Agila kinahapunan. Hinanap niya ang karayom para tagpiin ang mga balahibong lumuwag sa kanyang paglalakbay. Naghanap si Inahin sa paminggalan. Naghanap siya sa kusina. Naghanap siya sa bakuran. Pero hindi niya mahanap ang karayom.
A sas késő délután visszatért és kérte a tűt, hogy megigazíthasson néhány az útja során meglazult tollat. A tyúk kereste a szekrényen, kereste a konyhában, kereste az udvaron, de a tűt sehol sem találta.
“Bigyan mo ako ng isang araw,” pagmamakaawa ni Inahin kay Agila. “Pagkatapos ay puwede mo nang tagpiin ang pakpak mo para makalipad ka’t makahanap ng pagkain.” “Isang araw lang,” sabi ni Agila. “Kung hindi mo mahanap ang karayom, kailangan mong ibigay ang isa sa iyong mga sisiw bilang kabayaran.”
“Kérlek adj még egy napot!” - kérlelte a sast - “Akkor majd megjavíthatod a szárnyadat és elrepülhetsz élelemért.” “Csak egy napot adok.” - mondta a sas - “Ha nem találod meg a tűt, az egyik csibédet nekem kell adnod fizetségként.”
Nang bumalik si Agila kinabukasan, natagpuan niyang nagkukumahog sa buhangin si Inahin, pero wala ang karayom. Kaya bumulusok pababa si Agila at hinuli ang isa sa mga sisiw. Itinakas niya ito. Mula noon, sa tuwing nagpapakita si Agila, nakikita niya si Inahin na nagkukumahog sa buhangin para hanapin ang karayom.
Másnap, amikor a sas visszatért, látta, hogy a tyúk a földet kapirgálja, de a tű nem volt sehol. Leereszkedett, gyorsan elkapott egy csibét és magával vitte. Ettől a naptól kezdve, valahányszor megjelenik a sas az égen, látja, hogy a tyúk kapirgálva keresi a tűt.
Sa tuwing pumapanaog ang anino ng pakpak ni Agila sa lupa, binabalaan ni Inahin ang kanyang mga sisiw. “Umalis kayo sa hubo at tuyong lupain.” At sagot nila, “Hindi kami mga mangmang. Tatakbo kami.”
Amint a tyúk meglátja a sas árnyékát a földön, így figyelmezteti a csibéit: “Meneküljetek be!” És ők így válaszolnak: “Nem vagyunk bolondok. Futunk.”
